Volt olyan cég - a Privát élelmiszer üzletlánc ebesi központja, a Kerekes Kft. -, amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak. Ez volt a Mikulásgyár elmúlt 17 évének legnagyobb adománya - jelezte a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.
Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója 21 napon tartott nyitva, ezalatt 107 ezer kilogramm adomány érkezett, amelynek több mint 75 százaléka tartós élelmiszer, illetve tisztító- és tisztálkodási szer. Emellett játékokat és melegebb ruhákat is hoztak az adományozók - ismertették.
A jótékonykodók a Dózsa György úton, az 56-osok terénél, a Pólus Centerben és az ország nagyobb postáin adhatták le adományaikat. A Magyar Posta segítségével közel négyezer kilogrammnyi ajándék érkezett Budapestre a közlemény szerint.
Az ajándékok mennyisége tovább nőhet, mert az idén második alkalommal Németországban is több gyűjtőpontot üzemeltettek, ahonnan még nem érkezett meg minden adomány.
Idén 17. alkalommal szervezték meg a Mikulásgyár elnevezésű jótékonysági akciót. Az összegyűlt adományt az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Vöröskereszt osztja szét rászorultsági alapon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól