December 1-jén megnyitja kapuit a Mikulásgyár elnevezésű karitatív fesztivál, amely a rászorulóknak gyűjt elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket.
A Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs felszínén, a Promenádon december 1. és 21. között kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadással, több mint 90 könnyűzenei koncerttel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló közéleti beszélgetéssel is várják az adományozókat.
Gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat, a dobozokra elég csak ráírni nagybetűkkel, hogy Mikulásgyár - írja a Hvg.hu az MTI-re hivatkozva.
Idén Németországban is több gyűjtőpontja nyílik a Mikulásgyárnak. Ennek megszervezésében a Rádió Helló, az első németországi magyar nyelvű online rádió lesz a karitatív akció segítségére. A főbb városok mellett – München, Stuttgart, Rosenheim, Nürnberg, Frankfurt, Bréma, Dortmund, Düsseldorf, Passau – kisebb, magyarok lakta településen is gyűjtenek.
A szervezők mellett mintegy 1900 önkéntes segíti az alapítvány munkáját, több cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa közölte: céljuk 200 ezer kilogrammnyi adományt gyűjteni, hogy több tízezer gyerek karácsonyát tehessék szebbé.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól