A kéményseprők szakszervezetének sziklaszilárd meggyőződése, hogy a folyamatos és biztonságos közszolgáltatások fenntartása érdekében azonnali és radikális, minimum 20 százalékos béremelésre van szükség - derül ki a szervezet közleményéből.
Csak így lehet hosszú távon fenntartani nem csupán a kéményseprés, hanem valamennyi közszolgáltatás megfelelő ellátását. Véleményüket azzal indokolják, hogy a fővárosi vállalatoknál foglalkoztatott munkavállalók döntő többségének még mindig nem éri el a fizetése a budapesti, sőt a magyarországi átlagbért sem.
A szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy Lidl áruházláncnál a márciusi 20 százalékos béremelést követően egy napi nyolc órában dolgozó, szakképzetlen ragkári dolgozó járandósága eléri majd a bruttó 300 ezer forintot. Így a közszolgálatból a magasabb béréért elvándorolhatnak az emberek.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat