Már évek óta szó van arról, hogy a budapesti fejpályaudvarokat úgy szervezzék újra, hogy átmanú forgalmú pályaudvarokat hoznak létre, ezzel gyorsulna a vonatforgalom, kényelmesebbé válnának az átszállások, és a fejpályaudvarok átalakítása révén értékes fejlesztési terület is felszabadulhat (például a Déli esetében) - írja a portál a Magyar Idők értesülése alapján.
A Déli és a Nyugati pályaudvar felszín alatti összekötésével átmenő forgalmú főpályaudvar jöhet létre a berlini, bécsi főpályaudvar mintájára. A koncepció előkészítése a megvalósíthatósági tanulmány megrendelésével már elkezdődött.
A lap felidézi, hogy hamarosan megkezdődik a Keleti és a Nyugati pályaudvarok épületeinek a felújítása, új várótermek létesülnek, korszerű tájékoztató rendszerekkel, pénztárakkal és a történelmi épületek kívül-belül megújulnak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető