A január 6-án, vasárnap helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltságának adatai már péntek óta megtekinthetők a MÁV-csoport honlapján. A tájékoztató jellegű adatokat vasárnap délutánig naponta többször is frissíti a MÁV-START.
Az utasok egy letölthető táblázatban megnézhetik, hogy hol tart a kötelező helybiztosítással közlekedő vonatok belföldi foglaltsága január 6-ára vonatkozóan, és azt, hogy a kiválasztott induló járatra van-e még szabad hely. Többletkocsik csatlakoztatására kis idővel az indulás előtt is sor kerülhet, ezért a vasúttársaság javasolja a kapacitások alakulásának folyamatos nyomon követését.
Az InterCity-k a jelentős felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére - egyes népszerűbb utazási időpontokban - gyorsan megtelhetnek, ezért érdemes elővételben, legalább egy nappal korábban megvenni a menet- és helyjegyeket. A helyfoglalások figyelembevételével - a lehetőségekhez képest - az IC-khez plusz kocsikat kapcsol a vasúttársaság. (Egyes távolsági vonatok, melyek nemzetközi viszonylatokon is közlekednek - pl. a railjetek, EuroCity-k - azonban nem erősíthetőek több kocsival.) A már telített InterCity-vonatok helyett a gyors-, sebes- illetve személyvonatokat is választhatják az utasok.
A legnagyobb utasforgalmú vonalak közé tartozó Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony viszonylaton a vasárnap délutánonként közlekedő vonat kizárólag úgynevezett Televonat-jeggyel vehető igénybe, melynek ára kedvező: Nyíregyházáról 2490, Debrecenből 2210 forintba kerül. Január 6-án a Televonat - várható utasforgalomtól függően - 400 vagy 600 ülőhellyel indul Nyíregyházáról. Az eddigi tapasztalatok alapján erre a vonatra is javasolt elővételben jegyet váltani - jegykiadó automatából, a MÁV-csoport honlapján a menetrendi keresőből vagy a Vonatinfó applikáció segítségével.
A MÁV szerint érdemes a csúcsidőn kívüli - a menetrendi keresőben @ jellel jelölt - járatok között is keresgélni. Az általában alacsonyabb kihasználtságú, csúcsidőn kívül közlekedő járatokon ugyanis 20 százalékos kedvezménnyel lehet utazni, amennyiben azokat legalább 100 kilométer távolságra online vásárolt e-vonatjeggyel veszik igénybe.
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket, helyjegyeket elővételben is meg lehet váltani, illetve igénybe lehet venni az internetes vagy a Vonatinfó mobilalkalmazásból elérhető jegyvásárlási lehetőséget is, ami 10 százalékkal olcsóbb a pénztárban váltott jegyeknél.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban