A nyugdíjas-szövetkezeti foglalkoztatási forma ugyan az orvos- és az ápolóhiányra nem megoldás a kórházak gazdasági-műszaki személyzetének pótlásában azonban segítséget jelenthet - fogalmazott Rácz Jenő a lapban.
A Magyar Kórházszövetség volt elnöke, a Veszprém megyei kórház korábbi igazgatója ezt azzal indokolta, hogy ha egy egészségügyi intézmény nem magán-, hanem jogi személlyel - jelen esetben valamely nyugdíjas-szövetkezettel - szerződik, annak rendelkeznie kell engedéllyel egészségügyi szolgáltatás nyújtására, valamint felelősségbiztosítással is.
Kapcsolódó
A megoldást az jelentené, ha megszűnne a kényszernyugdíjazás, mert ezt a munkavállalók elöregedése és az évről évre aggasztóbb munkaerőhiány egyértelműen indokolttá tenné.
A közszférában dolgozóknak 2013. július 1-je óta kell választaniuk a nyugdíj vagy a munka között, az egészségügy is csak annyi könnyebbséget kapott a szabály alól, hogy itt kérvényezni lehet a nyugdíjkorúak továbbfoglalkoztatását.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el