A Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai bizottsága fél évre eltiltotta a foglalkozása gyakorlásától azt a jogerősen elítélt veszprémi nőgyógyászt, aki gyógyíthatatlan rákos betegektől százezreket - az operációkért 150 ezer, a vizsgálatokért pedig 15 ezer forintot - kért az életmentő műtétért az államilag finanszírozott kórházi rendelésén. Ráadásul be is csapta a betegeket, tudatosan félretájékoztatta, félrediagnosztizálta őket a hálapénz megszerzése érdekében.
A MOK féléves eltiltását a ReSzaSz elfogadhatatlannak tartja, a szervezet álláspontja szerint az ilyen minősített esetekben az európai jogrend, más országok példái és saját normáink alapján kizárólag a végleges eltiltás lehet erkölcsileg megalapozott döntés.
Közleményükben emlékeztetnek rá, hogy a MOK országos vezetése nemrég kiadott deklarációjában arra hívta fel a politikai döntéshozók figyelmét, hogy a politikusok erkölcsi szerepe nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyben tényleges változások induljanak, a politikai közgondolkodás gyökeresen megváltozzon az egészségügyről.
Ezt a ReSzaSz tagjai is örömmel olvasták, mivel az egészségügy reformjában kiemelten fontos lépésnek tartják az erkölcsi normák rendezését. Az orvostársadalom és az Etikai Kódex erkölcsi megújulására tett konstruktív javaslataikat az 1001 orvos hálapénz nélkül mozgalommal közös levélben juttatták el a MOK Etikai Kollégiumának - írják a közleményben.
Mindezekkel együtt szorgalmazzák a Magyar Orvosi Kamara erkölcsi megújulását is, hiszen a veszprémi nőgyógyász ügyének elhúzódó, nehézkes etikai vizsgálata, enyhe első- és másodfokú ítéletei az egész társadalom igazságérzetét sértik. Egyben jól mutatják, milyen morális megújulás vár még a MOK-ra, ha ténylegesen élére kíván állni az egészségügy valós reformjának - fogalmaz a ReSzaSz, megjegyezve, hogy az egészségügyben dolgozóknak is önvizsgálatot kell tartani és mindig etikus magatartást tanúsítani.
Kártékony, de mégsem működik nélküle az egészségügyi - állította korábban a hálapénzről Velkey György, a Bethesda kórház főigazgatója, a Kórházszövetség korábbi elnöke, aki, többekkel együtt úgy véli, a hálapénz olyan mélyen beivódott a rendszerbe, hogy pusztán béremeléssel nem lehet kiirtani.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető