Üdvözli a legbefolyásosabb országos szakszervezeti konföderáció, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort azzal kapcsolatban, hogy közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében.
A Munkástanácsok közleményében emlékeztetett arra a saját – Napi.hu által elsőként nyilvánosságra hozott – felmérésre, amely szerint tavaly a harmadik negyedévben átlagosan 50 százalékot is meghaladó mértékben nőtt a profit a versenyszféra több területén, vagyis
azért lett Magyarország az árak emelkedésének európai rekordere, mert nálunk a fogyasztók fizették ki a gazdasági szereplők példátlan extraprofitját is.
„A hazai piaci szereplők profitéhsége, vagyis a példátlan mértékben megugró extranyereség éppen úgy benne van a termékek és szolgáltatások árában, mint a sokat emlegetett energia, alapanyag- és önköltségi ár emelkedése” – foglalta össze a Munkástanácsok felmérésének eredményét korábban a Napi.hu kérdésére Palkovics Imre. A munkavállalói érdekképviselet vezető kifejtette:
"mindez azt jelenti, hogy a vállalkozások első körben az előállítási, a szállítási és a működési költségeik jelentős emelkedéséből adódó pluszkiadást teljes egészében áthárították a fogyasztókra".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!