A jövő évi költségvetés nagy gondossággal készült - fogalmazott Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban. Ezt bizonyítja - tette hozzá -, hogy a kormány már a nyáron jelezte, nem lesz tartható a háromszázalékos növekedés, tehát már akkor szembenézett ezzel a kihívással, amikor a gazdasági elemzők még 2,5-3 százalékot prognosztizáltak. Az ÁSZ elnöke az interjúban közölte: "mi a Világbank adatait vettük figyelembe, amikor szeptemberben 1,1 százalékot számoltunk ki".
Az önkormányzati csődök egyik okát, a számvevőszéki vizsgálatok szerint, az európai uniós fejlesztések jelentik, mert az előfinanszírozási konstrukció és a saját erő biztosítása miatt pénz kellett volna - fejtette ki az ÁSZ elnöke a Magyar Hírlapban megjelent interjúban. Hozzátette: "elhibázták a 2007-2013-as európai uniós fejlesztésekkel kapcsolatos tervezést. Sem az állam, sem az önkormányzatok nem készültek fel arra, hogy miképpen fogják lehívni a nyolcezer milliárd forint rájuk eső részét. Az önkormányzatok ezt a problémát 20-25 éves futamidejű hitelek felvételével és kötvénykibocsátással oldották meg.
Kapcsolódó
A válság megtisztulást hozhat, most dől el, hogy képes-e az ország a jogilag deklarált függetlenségnek tartalmat adni - mondta. "Nagyot álmodni lehet, kell is, de tartósan nem lehet elrugaszkodni a pénzügyi realitásoktól. Múltbeli tévelygéseink árát kell most megfizetnünk. Értelmetlen és valóban káros volt a mostani krízis, ha ebből nem tudunk reális, fejlődőképes társadalmat teremteni magunknak" - fogalmazott. Domokos László szólt arról is, hogy fölépülőben van egy olyan rendszer, amelyben önmagunkért kell felelni, s nem az állam felel értünk.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető