Lovász László MTA-elnök megköszöni, hogy az elmúlt év sokszor méltatlan támadásai ellenére is mindenki tette a dolgát - írta az elnök levelére hivatkozva a 24.hu.
"Nincs okunk a szégyenkezésre: az Akadémiát ért vádakkal szemben egy nagyon jó állapotban lévő, átláthatóan működő, az adófizetők évi 20 milliárd forintját felelősen elköltő kutatóhálózatot adunk át. Egy olyan hálózatot, amelynek felépítése hosszú évtizedekig tartott, és amely ezekben az évtizedekben nemzetközi elismertséget szerzett - írta Lovász László. Ha a munkavégzés keretei meg is változnak, "a tudomány világának belső törvényszerűségei, a kíváncsiság és tudásvágy által motivált kutatói elkötelezettség olyan marad, mint amilyen ma is, és amilyen mindig is volt".
"Az új kutatóhálózat irányítói többségükben maguk is kutatók, tudományterületük nemzetközi hírű tudósai. Ez a tény reményre jogosít fel: hiszem, hogy ők is pontosan tudják, milyen feltételek szükségesek a kiemelkedő eredményekhez, és ezeket a feltételeket megpróbálják megtartani és javítani" - véli Lovász László, aki szerint az akadémia és a kutatóintézet-hálózat szoros kapcsolatának nem szabad megszakadnia. Számos kötelezettségnek az Akadémia, a kutatóhálózat és az egyetemek csak együtt tudnak sikeresen eleget tenni: "az utánpótlás nevelése, a fiatal kutatók hangjának meghallgatása, a határon túli magyar kutatókkal való kapcsolattartás, a magyar tudomány képviselete nemzetközi fórumokon, a tudomány népszerűsítése és még igen sok más".
Az Akadémia elnöksége döntött az "MTA Kiválósági Intézet" cím megalapításáról is, az elnyerés feltételeit most dolgozzák ki, de ez is azt a szándékot erősíti, hogy az Akadémia és a legkiválóbb kutatóhelyek kapcsolata szoros maradjon.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz