Rövid időn belül már a harmadik kerekasztalbeszélgetését kezdeményezte Veres Pál, Miskolc polgármestere a város és környéke gazdasági szereplőivel - ezekre a Napi.hu is meghívást kapott. Először a környékbeli települések polgármestereivel folyt tárgyalás olyan fejlesztési lehetőségekről, amely mindannyiuk javát szolgálnák, valamint a gazdasági célokra kiajánlható, a megyeszékhelyen közigazgatási területén kívül eső ingatlanokról. Ezután meghatározó helyi nagyvállalatok képviselőivel beszélte át a pandémia okozta nehézségeket és a lokális gazdaság jelenlegi helyzetét. Legutóbb pedig, augusztus végén, munkaerő-közvetítő cégekkel egyeztetett arról, hogyan segíthetik közösen a városba érkező befektetőket.
Amikor egy cég, ami Miskolcon tervez befektetni, megkeres minket, először természetesen a szabad területekről és az infrastruktúráról érdeklődik, ezután viszont általában az a kérdés következik, hogy milyen a helyzet a munkaerőforrás szempontjából a városban – mondta az eseményen Veres Pál, aki szerint jelenleg kettőség jellemzi a helyi munkaerőpiacot. - Egyik oldalról hiány van, a másik oldalról pedig sokan keresnek munkát. A magasabban kvalifikált, nagyobb hozzáadott értéket kívánó állások száma szaporodik: ezekre kell megtalálni a megfelelő embereket. A betanított munkásokból is hiány mutatkozik. Utóbbi megoldásához véleményem szerint az kell, hogy szolgáltatásaiban, munkakörülményeiben és leginkább bérezésben versenyképes ajánlatokat adjanak az ide települő cégek - mondta a polgármester.
Kapcsolódó
Az egyeztetésen részt vettek az Active Hr Consulting Bt, az Eastjob Bt, HRCV Személyzeti Szolgáltató Kft, a HSA Kft, a Humilitas Kft, a Miskolc Holding Zrt, a My HR Team Személyzeti Szolgáltató Kft, a Prohumán 2004 Kft, valamint a Trenkwalder Recruitment Kft képviselői is. A megbeszélésen kiemelt téma volt a helyi munkásszállások helyzete, de az a probléma is, hogy nincs elég munkahely a megváltozott munkaképességűek számára.
HR-konferencia a Napi.hu szervezésében
Mely ágazatokban lenne még indokolt a kötelező védőoltás bevezetése?
Többek között erről is szó lesz a szeptember 30-ai konferencián.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező