Világossá váltak azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az esetleges elővigyázatossági EU-IMF-támogatásról - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Olli Rehn uniós biztos egyeztetése után a BruxInfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán az InfoRádióval közölte: Fellegi Tamás egy feladata van, ennek megfelelően kell megütnie a hangnemet is, békülékenynek kell lennie, konstruktív szellemben kell tárgyalnia.
A szakértő nem lát nagyobb elmozdulást a magyar retorikában. Egy elővigyázatossági hitelkeret a fő cél, de akár a készenléti hitel is elfogadható a magyar kormány számára - fejtette ki.
Egy makrogazdasági feltételeket tartalmazó programról lesz szó, a költségvetési bevételeit és kiadásait érintő kérdések közül valamennyi asztalra kerül, így az egykulcsos adót sem kerülheti meg a kormány a tárgyalásokon - emelte ki Gyévai Zoltán.
Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója előrelépést hozhat, a magyar kormányfő úgy érkezhet Brüsszelbe, hogy meg tudja mondani, mely pontokon és talán azt is, hogyan módosítják a törvényt - vélekedett. A szakértő szerint ez egy fontos állomása lesz a hitelkérelemről szóló tárgyalásoknak, de nem kerülünk közelebb ahhoz, hogy mikor is kezdődnek a tárgyalások. Hozzátette: előbb az Európai Bizottságnak nyugtáznia kell, hogy a magyar kormány érdemi lépéseket tett a problémák orvoslásáért, majd tárgyalási mandátumot kell elfogadni.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll