A Hegyvidék alpolgármestere az MTI-nek küldött, és a politikus blogján is megtalálható közleményében úgy fogalmazott: nem lesz beépítés a területen, ellenben rendbe szeretnénk tenni a Budai Sporthotelt, az Eötvös út végén található - a környéken élők által csak Rajk Villának hívott - régi önkormányzati épületet, és megoldást kell találnunk a Hotel Olimpia kilátástalan helyzetére is.
Váczi János azt írta: padokra, szemetesekre, öltözőkre, futó-, sífutó-, túra- és kerékpárpályákra, játszótérre, valamint rendezett közlekedésre, biztonságos parkolókra és térfigyelő kamerákra is szükség van a környéken. A részletes tervek elkészülte után helyi népszavazáson fogják a kerületben élők elmondani véleményüket arról, hogy mi történjen a Normafánál.
Az LMP közleményében szóvá tett Natura 2000 hatásvizsgálatra Váczi János úgy reagált: a hatásvizsgálat év végi bemutatása valóban elmaradt.
Úgy látszik, az LMP politikusainak nem tűnt fel, hogy a Normafánál természeti katasztrófával felérő jégtörés történt december első napjaiban. A jégkár során az erdő több ezer hektáron károsodott, sok helyen a Normafánál is, élet- és balesetveszélyessé váltak a fák. Az önkormányzat a Pilisi Parkerdő szakembereivel hetek óta a környék biztonságossá tételén dolgozik - írta. Az utcák, a járdák, a parkok és az erdős részeken levő jégtörés okozta kár elhárításában rengetegen segítettek, többek közt önkéntes civilek is [...] azonban én eddig egyetlen LMP-s képviselőt sem láttam a környéken, pedig a Normafa helyzetén akkor tudnának segíteni, ha egyszer feljönnének dolgozni, és mondjuk részt vennének a fatörmelék eltakarításában, ahelyett, hogy minden valóságalapot nélkülöző marhaságokat nyilatkoznak a sajtónak - zárta sorait Váczi.
Az LMP szombati közleményében azt írta: a Natura 2000-es hatásvizsgálat több hónapos késése és "a befektetők igényeihez alkalmazkodó" megvalósíthatósági tanulmány azt mutatja, a Fidesz továbbra is sportcentrumot építene Budapest legértékesebb természetvédelmi területén. Hozzáfűzik, hogy a tervezett, "de hivatalosan tagadott" beruházás készülő, 3,5 milliárd forint értékű, munkálatokkal számoló megvalósíthatósági tanulmányában zöldterületek beépítése, sportlétesítmények kialakítása is szerepel.
A XII. kerületi önkormányzat kommunikációjában szereplő "fejlesztésekhez", a turistautak, a játszótér és a kiszolgáló létesítmények felújításához ugyanakkor nincs szükség ekkora összegre. Az LMP szerint feltűnő, hogy több hónapja késik a kötelező Natura 2000 hatásvizsgálat, a zöld civilekkel folytatott egyeztetés pedig az érdemi konzultáció nélkül néhány alkalom után elhalt. Világosan látszik tehát, miért volt fontos az Orbán-kormánynak kivonni a Normafát a környezetvédelmi és építésügyi szabályozás alól. A Főváros egyik legértékesebb természetvédelmi területéről Fideszes szokás szerint titokban, a lakosság háta mögött, az embereket megtévesztve születnek magánérdekeket kiszolgáló döntések - vélekedik a párt. Az LMP igyekszik megakadályozni minden természetkárosító átalakítást, beruházást a Normafánál.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott