A Fidesz kifejezetten támogatja azokat a módosító indítványokat, amelyek célja, hogy a cafeteria adótételei ne módosuljanak, maradjon a teher jelenlegi mértéke. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, viszont a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd.
A termékdíjjal kapcsolatos módosítások közül megemlítette, bár - jogtechnikai okokból - most úgy szavazzák meg a törvényt, hogy a boros üvegek fémkupakjait is termékdíj terheli majd, azt kérték a kormánytól, a költségvetést megalapozó törvényeknél módosítsák ezt a szabályt, hogy a boros üvegek fémkupakjai után ne kelljen termékdíjat fizetni.
A reklámadó felső kulcsának tervezett emelését firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta: a frakcióülésen ez nem volt téma, "mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarországon mindenki, minden médium fizessen adót". Ha e célnak ez a törvény megfelel, akkor a Fidesz támogatja a kormány javaslatát - tette hozzá.
A Ház előtt fekvő önkormányzatitörvény-módosítással kapcsolatban a kormánypárti frakció úgy döntött - közölte Rogán Antal -, hogy a jogszabályban kimondják: a megyei közgyűlés mindenkori székhelye a megyeszékhely, ettől nem lehet eltérni. Megyei önkormányzati székhellyel kapcsolatos október 22-iki hír volt, hogy a Nógrád megyei önkormányzat úgy döntött, a megyeszékhelyről, Salgótarjánból Balassagyarmatra kerül át a testület székhelye.
A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartást firtató felvetésre a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt válaszolta: a következő két hétben vitatja meg a Fidesz az elképzelést, de ha támogatják is, biztosan lesznek módosító indítványaik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon