2023. januárjától ismét megáll a M3-as metró a Deák Ferenc téren és Ferenciek terén is - írta a BKV Zrt.
Utóbbi két állomásokon napokon belül elkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött.
Az M3-as metró vonalán további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok, a Lehel térnél, a Nyugati pályaudvarnál, az Arany János utcánál és a Nagyvárad térnél, valamint az utolsó simításokat végzik a Dózsa György úti liftek építésénél is - közölte a közlekedési vállalat.
A Nagyvárad tér és Lehel tér kulcsszerepet játszott az utasforgalom fenntartásában a rekonstrukció kezdete óta, itt fordultak meg a szerelvények. A két állomást idén májusban zárták le, egy év van a felújításukra.
A közleményben kiemelik, hogy a Nyugati pályaudvar és Arany János utca metróállomásokon várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket