Mesterházy Attila az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ színháztermében mintegy ötszáz ember előtt kijelentette: a jelenlegi kormány nem érti a szegények, a kisemberek problémáit, sőt "azt mondják, hogy 3-4 millió szegény ember árt Magyarország fejlődésének".
Mesterházy ezzel szemben felvázolta, ha a "kormányváltó erők" bizalmat kapnak a választóktól, nem hagynak hátra senkit, újra esélyt adnak a legszegényebbeknek is a felemelkedésre.
Visszaadják a rokkantsági ellátásokat, emelik a minimálbért, a kisebb nyugdíjjal rendelkezők járandóságát is nagyobb mértékben emelik, és a rezsicsökkentés mértékét is a fogyasztók jövedelmi viszonyaihoz igazítják - sorolta az MSZP elnöke. A "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje azt mondta, öt társadalmi csoportot határoztak meg, amelynek tagjai biztosan jobban fognak járni baloldali kormányváltás esetén: a nők, a munkavállalók, a fiatalok és a gyerekek, a nyugdíjasok, valamint a kis- és középvállalkozók. Számukra azért biztosítanának előnyöket, mert ők voltak az elmúlt négy év vesztesei.
"A családon belüli erőszaknál például zéró toleranciát hirdetünk, és el fogjuk érni, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kaphassanak a nők, védelmet adunk a kisgyermekük mellől visszatérő anyáknak" - hangoztatta példaként Mesterházy Attila. A baloldali politikus szerint a munkavállalókon úgy lehet a leginkább segíteni, ha biztos megélhetést jelentő álláshelyeket teremtenek. Azt mondta, ha kormányra kerülnek, 250 ezer új munkahely jön létre, és nettó 100 ezer forintra emelik a minimálbér összegét.
Eközben ugyanakkor, a munkaadók bérterheit nem növelnék, és többkulcsos személyi jövedelemadót vezetnének be, hogy a jobban keresők arányaiban több, a kisebb keresetűek kevesebb adót fizessenek. A baloldali összefogás kormányra kerülése esetén csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, és "igazságosabbá tenné a rezsicsökkentést úgy, hogy a nagyobb jövedelműek kisebb, a kevesebbet keresők többet kapjanak" - fogalmazott Mesterházy. Elmondta: százezer forintos nyugdíjig minden 65 év feletti embernek évi 24 ezer forint többletpénzt adnának gyógyszervásárlásra, és differenciált nyugdíjemelést vezetnének be, hogy a kisebb járandóság nagyobb mértékben nőhessen a rendszeres emelések során.
Mesterházy ígéretet tett arra is, hogy jelentősen csökkentik a kórházak "elviselhetetlenül hosszú várólistáit, hogy ne kelljen akár éveket is várni egy-egy műtétre".
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető