Budapesttől Milánón át Seattle-ig, kórházakban és klinikákon, sörözőkben és éttermekben, hotelekben és konferenciaközpontokban tartott több száz egészségügyi konferencia, szimpózium, ülés, tanfolyam, vándorgyűlés és egyéb esemény megrendezéséhez, illetve az azon való részvételhez nyújtottak anyagi segítséget magyar orvosoknak, intézményeknek és szakmai társaságoknak tavaly a gyógyszer- és orvostechnikai cégek.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által közzétett információk alapján az összes támogatás éves szinten meghaladta a kétmilliárd forintot. Amióta pedig 2012 második felétől az OGYI kötelezően nyilvánosságra hozza az erre vonatkozó adatokat, összességében már a hárommilliárd forintot is meghaladta a gyógyszer- és orvostechnikai ipari szponzoráció összege.
A gyógyszeripari rendezvénytámogatásokat Európában egyedül Magyarországon kell nyilvánosan hozzáférhetővé tenni. Az önszabályozás jegyében azonban a cégek is szigorítanak: az Európai Gyógyszeripari Egyesületek Szövetségének (EFPIA) transzparencia kódexe szerint legkésőbb 2015 januárjától minden tagvállalatnak - így a Magyarországon működő cégeknek is - nyilvánosságra kell hoznia az orvosokkal és az egészségügyi intézményekkel létrejött szerződéseik legfontosabb adatait is. Mégpedig úgy, hogy a támogatott abból beazonosítható legyen, és az is pontosan látható legyen, mire és mekkora összeget kapott - írta a lap.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket