A Gerbaud-házban működő, Michelin-csillaggal is rendelkező nemzetközi hírnevű Onyx 2011 után immár második alkalommal érdemelte ki az elismerést. A díjat L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke adta át.
Az év tíz legjobb étterme közé került az Onyx mellett az Arany Kaviár, a Borkonyha, a Costes, a Csalogány 26, a Fausto's, a Nobu, a Salon, a Zona, valamint egyedüli vidékiként a székesfehérvári 67 nevű étterem is.
A korábbi éveknek megfelelően két különdíjat is kiosztottak. Az Év Legprogresszívebb Konyhája elismerést a Salon étterem két séfje, Wolf András és Fekete Antónió, valamint teljes konyhai csapatuk érdemelte ki azzal, hogy az utóbbi két évben "Magyarország egyik legizgalmasabb kulináris műhelyét hozták létre".
Szintén különdíjjal - az Év Ifjú Séftehetsége címmel - jutalmazták a Mák bisztró séfjét, a 22 éves Mizsei Jánost, aki átvehette a Nespresso Professional díját. A Mák érett ízlésű, egyedi utat járó konyhát visz, ami megfelel a nagy elődöknek is, de nem jön zavarba az újdonságoktól sem - értékelte a zsűri Mizsei munkáját.
Idén első alkalommal a Magyar Konyha magazin termelői díjjal jutalmazott három magyar termelőt. A díjakat Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottsága elnöke, valamint Vinkó József, a lap főszerkesztője adta át. Díjazták Sáfrány Lászlót, a Szilvásváradon található Első Hazai Halfüstölde tulajdonosát, a Kozmadombjáról érkezett Molnár Jánost faszenes kecskesajtjáért és a Tetétlenben található Kövér-tanya gazdáját, a mangalicatenyésztő Kövér Zoltánt is.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint