A Nemzetgazdasági Minisztérium - szakmai szervezetekkel egyeztetve - kétéves türelmi időszak bevezetését kezdeményezi a már forgalomba hozott, de az új követelményeknek nem megfelelő, hagyományos gázkazánok felszerelésére - közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet.
Az uniós szabályozás alapján 2015. szeptember 26. után csak korlátozottan hozhatók forgalomba az Európai Unió tagállamaiban azok a helyiségfűtő és kombinált fűtőberendezések, amelyek nem érik el a rendelet által előírt szezonális hatásfokot és hangteljesítmény-szintet. Az uniós rendeletek külön nemzeti átvétel nélkül, közvetlenül hatályosak Magyarországon is. Az uniós rendeletben a hatásfok legalább 86 százalék, amelyet csak kondenzációs - a füstgáz hőjét is hasznosító - technológiával lehet elérni.
A Magyar Energiahatékonysági Intézet közleményében kiemeli, hogy a háztartásokban meglevő, már felszerelt készülékeket nem érinti a szabályozás. A határnap előtt a kereskedők raktárába beérkezett készülékek - a készleten levő készülékek - eladhatók a rendelet hatályba lépését követően is.
A hazai végrehajtási szabályok megalkotásának elmaradása azonban jogbizonytalansághoz vezethet, ezért szakmai szervezetekkel egyeztetve a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezi egy olyan kormányrendelet megalkotását, amely átmeneti, türelmi időszakról rendelkezik. A türelmi időszak a már forgalomba hozott, de az új követelményeknek már nem megfelelő készülékek felszerelésével kapcsolatban - a gázterv érvényességi idejével azonos, azaz - két év lenne.
Grzegorz Wojcik, az Ariston Thermo Hungária Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy szerdán egy asztalhoz ültek a kormány, a gázszolgáltatók és a kazángyártók képviselői. A kormány egyéves átmeneti időszakot javasolt, a gázszolgáltatók viszont 2 éves átmenethez ragaszkodtak.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól