Az orosz elnök erről Oliver Stone amerikai rendezőnek adott interjúiban beszélt, amelyekből egy 90 másodperces részletet szombaton tettek közzé a Politico amerikai hírportálon. A The Putin Interviews című dokumentumfilmet teljes egészében június 12. és 15. között fogják bemutatni a CBS Showtime csatornáján - írja az MTI.
"Emlékszem egyik utolsó találkozómra Clinton elnökkel, amikor még ő volt az elnök. Moszkvába érkezett, és én beszélgetésünk közepette azt mondta:'Nos, meg lehetne nézni egy olyan variációt, hogy Oroszország belépne a NATO-ba.' Clinton erre azt felelte, nem vagyok ellene" - idézte fel Putyin. Hozzátette, hogy abban a pillanatban "az egész amerikai küldöttség ideges lett". Oliver Stone kérdésére, hogy beadták-e jelentkezésüket, az orosz elnök elmosolyodott.
Kapcsolódó
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéről a orosz államfő úgy vélte, hogy az az Egyesült államok külpolitikai eszköze, amelyben nem szövetségesei, hanem vazallusai vesznek részt.
"Amikor egy ország NATO-tag lesz, nagyon nehéz ellenállnia egy olyan hatalmas ország, mint a NATO-vezető Egyesült Államok nyomásának. És egy ilyen országban könnyen megjelenhet minden, amit akarnak, rakétaelhárító rendszer, új támaszpontok, és ha kell, új csapásmérő rendszerek" - fejtegette.
Maga tette fel a kérdést, hogy ilyen esetben mit tehet Oroszország. "Nekünk ellenintézkedéseket kell hoznunk. Azaz saját rakétavédelmi rendszereinkkel kell nyomás alá helyezni azokat az objektumokat, amelyek véleményünk szerint fenyegetnek bennünket" - válaszolta.
A kérdésre, hogy miért reagál Oroszország oly hevesen a NATO bővítésére, Putyin azt mondta, hogy "elvben megértik a NATO értékeit vagy az értékek hiányát és a szervezet Oroszországra leselkedő veszélyeit".
"Minket a NATO-beli döntéshozatal aggaszt" - hangsúlyozta, hozzátéve "tudom, hogyan hozzák a döntéseket".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

96 milliárdos távhőprogramot indít az Energiaügyi Minisztérium

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított
