A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az elektronikus útdíj júliusi bevezetése előtt a fuvarozók és a kormányzat megszakításokkal, de hosszabb-rövidebb ideig tárgyalt a szakmának adandó kedvezményekről. Miután e megbeszélések közvetlenül az e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódóan zajlottak, arra lehetett számítani, hogy a fuvarozók valamilyen kompenzációt kapnak, és így nem hárítják majd át a megnövekvő terheket. Erről azonban szó sincs. A kormány a megállapodásban kifejezetten a fuvarozók versenyképességét segítő intézkedéseket fogalmazott meg − közölte a nemzetgazdasági tárca a Napi Gazdasággal, a válasz egyben okafogyottá tette a kérdést, hogy a megállapodásban kikötötték-e, a fuvarozók nem háríthatják át a pluszterheiket.
A fuvarozók egyetértenek a minisztériummal, szerintük sem kompenzációról, hanem a versenyképességet javító intézkedésről van szó, az pedig szinte a véletlennek köszönhető, hogy az erről szóló megállapodás egybeesett az e-útdíj bevezetésével. A cégek ezért átháríthatják megrendelőikre pluszterheiket, annak érdekében, hogy megőrizzék versenyképességüket, csakhogy közben más szektorok versenyképessége csökken, miután ezt egyik ágazat sem szívesen vállalja fel, mindenki igyekszik továbbhárítani a terheket − végső soron a lakosságra.
Az élelmiszerek árának érdemi növekedésével, illetve további élelmiszer-gazdasági csődökkel kell számolni − legutóbb többek közt az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) figyelmeztetett az e-útdíj káros következményeire, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács pedig tegnap azt közölte, az e-útdíj 20-30 százalékkal növeli a sertésszállítás költségeit és így veszteségét, mivel az állattartók nem tudják továbbhárítani azt − utalva arra, hogy a fuvarozók azonban képesek áthárítani a költségeket.
Korábban más ágazatok is kilátásba helyezték az áremelést. Szakértők abban egyetértenek, hogy az új díjrendszer messze nem csak a fuvarozók terheinek növekedését hozza, hanem széles körű társadalmi hatást válthat ki, még akkor is, ha maga az útdíj "csupán" egy százalékponttal növelheti az inflációt. A fuvarozószakma véleménye egyöntetű: a terhek elviselhetetlenek számukra, ezért egy részük az e-útdíjból fakadó többletet megpróbálja áthárítani a megrendelőkre. (Az e-útdíj a korábbi rendszerhez képest 30 százalékkal magasabb költséget jelent a fuvarozóknak.) Szakmai körök szerint ezekkel szemben lehetnek olyan − tőkeerős − cégek, amelyek nem hárítják át a költségeket abban a reményben, hogy a kisebbek elvéreznek majd és így a most zajló folyamatok elvezethetnek a piac újrafelosztásához.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat