A három hónapos betéti eszköz negyedéves plafonját az MT a második negyedévre a várt 600 milliárd forint helyett 500 milliárd forintra csökkentette, mely meglepetést okozott, és forintgyengítő hatása lehet - kommentálta döntést Varga Zoltán, az Equilor Zrt. elemzője.
A betéti eszköz várt feletti korlátozása lényegében lazító lépés, mely a forint gyengülését okozhatja, mivel növeli a likviditást, azonban közvetlen devizahatása nincs, a pénzpiaci kondíciók egésze is csupán egy tényező a forint árfolyamának meghatározásában.
Kapcsolódó
Bár az MNB GDP- és inflációs előrejelzése érdemben nem változott, a közleményben az MT egyértelmű utalásokat tett arra, hogy hosszú távon kívánja a kamatokat a jelenlegi szinten tartani, vagy akár még alacsonyabb szintekre lenyomni. Ennek érdekében hozhatta létre az MNB a 6 és a 12 hónapos forintlikviditást nyújtó swap-eszközt is - véli Ürmössy Gergely, az Erste BanK Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.
A piacra szemmel látható hatást gyakorolt az MNB bejelentése, hiszen a határidős kamat-megállapodások (FRA-k) elindultak lefelé a bejelentést követően. Az elemző szerint a 3 hónapos bankközi kamat csökken a következő hónapokban és folytatja a nulla százalékhoz való konvergálást, míg az alapkamat változatlan marad. Az év végére akár meg is szűnhet a három hónapos betét, melyre jelenleg az irányadó kamatot fizeti.
A bankrendszeri likviditás - elsősorban a lakossági devizahitelek forintosításához kötődő devizaswapok lejáratainak, valamint a lejáró állami devizakötvények forintból történő megújításának köszönhetően - a második negyedévben a korábbiaknál nagyobb mértékben csökken, így a betéti állomány további korlátozása döntő mértékben ezen hatásokat ellensúlyozza, hogy a tartósan laza monetáris kondíciók fennmaradjanak - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.
Emellett 6 és 12 hónapos lejáratú eszközökkel bővíti az MNB a forintlikviditást nyújtó swapeszközök körét. Noha a friss előrejelzése szerint 2018 első felétől tartósan elérhető az inflációs cél, az MT mégis kiemeli, hogy amennyiben az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával.
A március közleményt és a korábbi jegybanki kommentárokat is figyelembe véve tehát hosszabb ideig (2017 végéig vagy akár azon túl is) változatlan alapkamat valószínűsíthető - állapította meg Jobbágy Sándor, a CIB Bank szakértője. További nem-konvencionális intézkedések lehetségesek, bár a mozgástér ezen a területen is szűkült és a jegybank által figyelt pénzpiaci paraméterek sem utalnak gyors változásra. Újabb jegybanki hitelprogramok bevezetése egyelőre nem várható - véli az elemző.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem