Az Index azt írta, hogy Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. Kapolyi László 1932. június 7-én született Budapesten. Bányamérnöki és közgazdász végzettséget szerzett, 1953-tól több mint húsz évig dolgozott a Tatabányai Szénbányák főmérnökeként. 1976-1980 között nehézipari miniszter-helyettes, 1980 és 1983 között ipari államtitkár volt. 1983 decemberétől négy éven át volt ipari miniszter.
2002 és 2010 között, két cikluson keresztül volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője.
1991-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, 1992-1993-ban a párt országos vezetőségének tagja, 1994-től 2012-ig az MSZDP elnöke volt. 2013-ban ismét a párt elnöke lett, az MSZDP időközben azonban nevet és új vezetőt is választott, ezeket a változásokat azonban a pártelnök vitatta és nem fogadta el.
Kapolyi László a rendszerváltozást követően vállalkozó lett. 1989-től a System Consulting Kft. tulajdonos-ügyvezetője volt, majd a társaság zrt.-vé alakulásakor a cég elnök-vezérigazgatója lett. Egy időben a leggazdagabb magyarok 100-as köréhez is tartozott - erről részletesen korábbi cikkünkben írtunk.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás