A portál szerint dörgedelmes felhívást tett közzé hétfőn a Vecsési Városgondnok Kft. Az önkormányzati cég közölte, hogy szükség van a kintlévőségek mielőbbi behajtására, ezért az eddigieknél szigorúbban járnak el azokkal szemben, akik késve vagy nem fizetik be a szemétdíjat.
A település nemcsak az elmaradásokat igyekszik behajtani, hanem kevesebb munkával szeretné megúszni a tevékenységet. A Városgondnok a továbbiakban sajnos kevesebb rugalmasságot lesz képes megengedni a szerződésekben rögzített hulladékok mennyiségének és kihelyezésének módja tekintetében.
Ez a hvg.hu szerint azt jelenti, hogy szigorúan tartják magukat az előíráshoz, vagyis a heti egyszeri kukaürítéssel csak a szerződésben szereplő 110-120 literes edény tartalmát viszik el, nem pedig a tetején és mellette tornyosuló zacskókat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre