Az egri vár rekonstrukcióját - legfeljebb 4,5 milliárd forint központi költségvetési forrásból - Eger önkormányzata és a Miniszterelnökség hatja végre. Az idei keret 250 millió forint uniós forrás, míg a központi költségvetésből jövőre 3,9 milliárd forintot, 2018-ban pedig 348 milliót kap a város.
A program magában foglalja - a Nemzeti Várprogram keretében európai uniós forrásból - az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztését, továbbá az állagmegóvó felújítást. Ez utóbbiba tartozik a vár középkori főtere és a Provizori-palota rekonstrukciója, a középkori székesegyház részleges rekonstrukciója és környezetének megújítása, valamint a vár északi bástya-rendszerének, továbbá a Gótikus-palota és környezetének helyreállítása, rekonstrukciója. Helyreállítják az egykori városfal jelenleg is álló, de leromlott állapotban lévő szakaszát (a Bródy Sándor és a Városfal utca sarkáról van szó).
A másik határozatában a kormány a Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház új belgyógyászati tömbjének kialakításához adott 7 milliárd forintot. Ennek forrása az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezete.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció