A rendelkezés szerint a kormány egyetért azzal, hogy az országos közúti közlekedési infrastruktúra üzemeltetésének és fenntartásának stabil, kiszámítható ellátása és a folyamatos, hatékony működés érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016-tól kezdődően 5 éves közhasznúsági szerződés alapján lássa el a közútkezelői feladatokat.
Ezért a kormány felszólította a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy ezen feladatok ellátására a 2017-2020. évi központi költségvetések tervezése során gondoskodjanak 2017-ben 73,2 milliárd forint, 2018-ban 80,5 milliárd forint, 2019-ben 88,8 milliárd forint, 2020-ban pedig 98,08 milliárd forint biztosításáról. Emellett pedig 2016. február 28-ig a miniszterek dolgozzanak ki az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékút hálózatra egy középtávú felújítási finanszírozási programot, és azt terjesszék a kormány elé.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban