Az ipari termelés volumenindexe novemberben 3,5 százalékkal növekedett, ez gyakorlatilag megegyezett a szeptember-októberi szinttel - derült ki a pénteki előzetes KSH-adatokból. Az index márciustól kezdett el lényegesen csökkenni, azt megelőzően pár hónapot leszámítva kétszámjegyű dinamika jellemezte a mutatót. Ezt akkor a nagyon alacsony bázis is segítette, hiszen a 2009-es 17,8 százalékos visszaeséssel elért szintet kellett felülmúlni. Ezt egy éppen kétszámjegyű, 10,6 százalékkal meg is történt.
Ugyanakkor a tavaly márciusban megindult alacsonyabb szintű növekedési ütem, amely két hónapig még halvány bővülésre sem volt képes és azóta is csak mérsékelt emelkedésről számol be, még ha "kedvezőbb" feltételeket is teremt a technikai okok miatt, nem valószínű, hogy hatalmas növekedést hoz idén. Az eurózóna recesszióját egyre többen valószínűsítik, ráadásul Magyarország recessziója sem kizárt.
Az ipari termelés volumenindexe (százalék)

És ez nem csak a technikai értelemben vett recessziót jelenti, azaz azt az állapotot, amikor negyedéves alapon két egymást követő időszakban is csökken a GDP-ütem, hanem a teljes év megtermelt hozzáadott értéke alulmúlhatja a tavalyit. Márpedig többek szerint ekkor minden nagy ágazat hozzájárul majd a csökkenéshez, így az ipar is.
Nagy kérdés lesz, hogy a jövő hét pénteken publikált részletes adatok mit mondanak az ipar külföldi értékesítéséről. Már jó ideje ez tartja életben a nemzetgazdasági ágat, azonban a teljesítménye már hónapok óta szerény. Tavaly júniusban már egyszer benézett a negatív tartományba az ütem, azóta ugyan enyhén magára talált, de az októberi adatok már csak 1 százalékos bővülésről tájékoztattak.
Az ipari értékesítés volumenindexe (százalék)

Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket