A nemzetgazdasági miniszter azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsa jóváhagyta az Európai Bizottság javaslatát a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás folytatására.
Matolcsy hangsúlyozta: jelenleg is nagyon közel van a magyar kormány és a bizottság várakozása, hiszen Olli Rehn pénzügyi biztos most is megerősítette, hogy a végrehajtó testület 3,25 százalékos hiányt prognosztizál 2013 végére, a kormány pedig úgy számol, hogy a deficit a 3 százalékos küszöb alatt marad.
Hozzátette: szorosan együtt kíván működni a brüsszeli bizottsággal, hogy tovább javuljanak a mutatók, és a kormány minden szükséges döntést meghoz annak érdekében, hogy a hiány ne érje el a küszöböt.
Matolcsy optimistának mondta magát abban a tekintetben, hogy az ország elkerülheti a deficiteljárás során elvben alkalmazható szankciókat, azaz a kohéziós támogatások kifizetésének ideiglenes felfüggesztését.
Kérdésre válaszolva Matolcsy György megerősítette, hogy a kormány kész együttműködni mindazon aggodalmak orvoslásában, amelyeket az Európai Bizottság vetett fel a magyar jogszabályokkal kapcsolatban. Hozzátette: ez a politikai természetű problémák megoldására is vonatkozik, ahol ez szükségesnek bizonyul.
A miniszter korainak minősítette még állást foglalni arról, mekkora hitelkeretről születhet megállapodás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU, valamint Magyarország között. Úgy vélte, heteken belül megkezdődhetnek a részletes tárgyalások a nemzetközi szervezetekkel, és néhány hónapon belül létrejöhet a megállapodás.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető