A 40 év munkaviszonnyal rendelkező pedagógusok jelentős nyugdíjba vonulási hullámot indítottak el közoktatásban- mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az Új köznevelés című lapnak adott interjúban. Szeptembertől a nyugdíjas pedagógusok külön engedély nélkül is visszamehetnek tanítani, úgy hogy a nyugdíjuk is megmarad és a fizetésüket is megkapják.

Az államtitkár arra számít, hogy több ezer fő dönt majd a pályán maradás mellett.

Kiemelte: a tanárképzés rendszere legutoljára 2013. szeptember 1-jével változott, 2012 októberében a bolognai rendszer tapasztalatai alapján döntött arról a kormány, hogy a tanárképzésben visszaállítja a korábbi osztatlan képzést. Az azóta eltelt 6-7 évben kiderült, hogy néhány ponton változtatni kell. Példaként említette, hogy az eddig kétféle – tehát az általános és középiskolai – helyett egy egységes tanárképzési kimenetet határoznak meg. A szakmai gyakorlatok rendszerét is megváltoztatják, a cél az, hogy a tanárjelölteknek végig legyen kapcsolódásuk az iskola világához.

A kompetenciamérések eredményeivel kapcsolatban az államtitkár szerint jó hír, hogy a 2021. májusi adatok szerint a 8. és 10. évfolyamosok körében egyáltalán nem volt mérhető romlás. A 6. osztályosok körében a szövegértés és matematika esetén 0,7, illetve 1,5 százalékos eredménycsökkenést mértek, ez szerinte jó eredménynek számít. 

Az esetleges tantermen kívüli vagyis digitális oktatással kapcsolatban elmondta: a járvány mostanra enyhe lefolyásúvá változott, és egy szokásos influenzajárványnál nem lesz erősebb. Az emelkedő energiaárakkal kapcsolatban megjegyezte: jelenleg az intézmények energiaellátása biztosított, semmilyen vészforgatókönyvről nincs szó. Tény és való ugyanakkor, hogy akkor járnak el felelősen, ha a naprakész adatok birtokában döntenek arról, hogy milyen fűtése és energiaigénye van az egyes köznevelési intézményeknek, hol lehet esetleg más energiahordozóra átállni, ha az szükséges.