"Sok kapcsolatunk volt az amerikaikkal, ismeretesek azok az aggodalmak, amelyeknek hangot adtak adott esetben nyilvánosan is. (...) Fölmerültek bizonyos kérdések, két-három téma volt, ami őket elsősorban nyugtalanította: az igazságszoltatási rendszerünk, a választási rendszerünk" - mondta Martonyi János az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
Hozzátette: nem tud arról, hogy konkrét igazságszolgáltatási lépések ügyében amerikai nyomásgyakorlás történt volna, "hacsak nem abban a formában, hogy természetesen tartsuk be a jogállamiság minden követelményét". Nem értesült azonban olyan nyomásról vagy amerikai véleményről, ami arra irányult volna, hogy "akármi is történt, X vagy Y ellen eljárást indítani nem szabad".
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón - amelynek az elszámoltatás volt a témája - arra kérdésre, hogy Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezett-e a kormányhoz olyan nyomás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök ellen ne induljon eljárás, ne legyenek elszámoltatva, azt válaszolta: "igen, természetesen volt ilyen kérdés, nyomás, tájékozódás és olyan befolyásolási kísérlet, amely arról szólt, hogy a szocialista párt kapjon védelmet, immunitást".
A kijelentésre reagálva a budapesti amerikai nagykövetség azt közölte az MTI-vel: az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe. "Téves azt sugallni, hogy az Egyesült Államok kormánya olyan kéréssel fordult a magyar hatóságokhoz, hogy lépjenek fel vagy ne lépjenek fel ebben az ügyben" - írták. "Amit több ízben hangsúlyoztunk, az a jogállamiság és a bírói függetlenség fontossága" - tartalmazza az amerikai állásfoglalás.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat