Az elmúlt években folyamatosan növekszik azoknak a budapesti ügyvédeknek a száma, akik kamarai tagságukat szüneteltetik. A Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) 2013 elején 1197 szünetelőt tartott számon,12,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; 2010 elején még 822 szünetelő pesti ügyvéd volt. Nőtt a lemondások száma is: a 2011-es 95-ről tavaly 111-re emelkedett - írta a Világgazdaság.
A kamarai tagság és a kötelező biztosítás évente 240 ezer forintos kiadás az ügyvédeknek. Nagy létszámú ügyvédi iroda a fővárosban viszonylag kevés van, a BÜK-ban az egyéni praxisok aránya 88 százalék. Nem könnyű a pártfogó ügyvédek helyzete, akiknek óradíja 3000 forint, és napi 5 óránál többet nem tudnak vállalni - márpedig ekkora bevételből, amelynek kifizetése sem a leggördülékenyebb, nemigen lehet a 200 ezer forintot meghaladó havi fix költséget kifizetni.
Réti László azt mondta: a kamara munkát ugyan nem tud adni, de mindent elkövet, hogy a tagok költségei csökkenjenek. Ezt a célt szolgálja többek között a tagok számára rendelkezésre álló ingyenes elektronikus jogi adatbázis, illetve a digitális formában elérhető szakirodalom egy részének csoportos beszerzése is. Az ilyen intézkedések miatt az elnök szerint a következő ciklusban a kamarai finanszírozásba újabb forrásokat kell bevonni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit