Szombaton és vasárnap ülésezik Budapesten a CEU legfőbb döntéshozó testülete, a Board of Trustees. A kuratórium napirendjén elvileg a "szokásos", a tanév lezárásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, megkerülhetetlen, hogy az intézmény jövőjéről, az esetleges Budapestről elköltözéséről is tárgyaljanak - írja a hvg.hu egyetemi forrásokra hivatkozva.
A tanácskozáson a portál meg nem erősített információi szerint várhatóan az alapító, Soros György is részt vesz, a két éve a kormány főellenségének számító magyar származású amerikai milliárdos érkezését azonban - érthető okokból - nem verték nagy dobra.
Kapcsolódó
A CEU magyarországi jövője több mint egy éve, a felsőoktatási törvény 2017 tavaszi módosítása óta bizonytalan: a kormány Soros György elleni propaganda-hadjáratába jól illeszkedő, lex CEU-ként elhíresült törvényének első verziója első lépcsőben két feltételt szabott az egyetem működéséhez: hogy szinte irreális határidőn belül - 2017. december 31-ig - legyen az Egyesült Államokban is kampusza, illetve, hogy szülessen államközi megegyezés a működéséről. Utóbb szintén irreális elvárás volt, miután az USA-ban nem a szövetségi kormány dönt oktatási ügyekben, hanem az államok.
Hónapokig tartó huzavona után szeptemberre végül elkészült egy megállapodástervezet New York állam és a magyar kormány között, ám azt a magyar fél azóta sem írta alá annak ellenére, hogy a CEU már teljesíti azokat a feltételeket, amelyeket a magyar kormány budapesti működésének feltételéül szabott: a CEU megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, ahol januártól meg is indította első kurzusait. A kormány - növelve a bizonytalanságot - ez év végéig tolta ki a feltételek teljesítésének határidejét.
Egy népes kormánydelegáció - köztük Palkovics László korábbi oktatási államtitkár és Altusz Kristóf, akkori külügyi helyettes államtitkár - áprilisban személyesen is megnézték, hogy a Bard College-ot, hogy az megfelel-e a feltételeknek, az eredményéről azonban annak ellenére nincs hír, hogy az erről szóló jelentés a hvg.hu információi szerint már bőven elkészült. A hvg.hu erre vonatkozó kérdéseire pedig a szaktárca nem válaszol.
Bár a CEU már megállapodott Béccsel egy kampusz létesítésében és az egyetem már belengette, hogy ha nem születik döntés nyárig, akkor a CEU az osztrák fővárosba költözik, Michael Ignatieff, a CEU rektora a Radio Canadának adott interjújában legutóbb mégis arról beszélt, hogy megvárják a kormány döntését, ami nyilatkozata szerint a következő néhány hónapban megszületik.
A CEU rektora ugyanebben az interjúban azt is jelezte, hogy lehet, hogy a magyar kormány a végsőkig feszíti majd a húrt, ám a CEU ezt nem teheti meg. Ha viszont az egyetemnek költöznie kell, abból véleménye szerint botrány lesz.
Ebben az ügyben egyébként már az Európai Bizottság is indított egy kötelezettségszegési eljárást és a Fidesz pártcsaládjától, az Európai Néppártból (EPP) is érkeztek már keményebb hangvételű üzenetek a CEU védelmében, sőt, a Angela Merkel német kancellár szóvivője is felszólította már a magyar kormányt, hogy kösse meg New York állammal a CEU működési feltételeiről szóló egyezmény.
A fotó forrása: Alibaba/Napi.hu.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre