A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a Központi Maradványelszámolási Alapból csoportosít át 47 milliárd 903 millió forintot. Ebből milliárdos nagyságrendű támogatáshoz jutott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 13 milliárd 994 millió, a művészeti intézmények beruházásra 2 milliárd 387 millió, a közgyűjtemények 1 milliárd 384 millió, továbbá az MNV Zrt. ingatlan beruházásra 2 milliárd 88 millió forinttal.
Egy másik határozattal létrehozta a kormány a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt, 18 milliárd vagyonnal. A pénz az idei költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetéből származik.
Az alapítvány létrehozásáról már egy éve döntöttek, de a szervezetet végül csak most, március elején vették nyilvántartásba. Az eredeti törvény szerint a célkitűzés „a közép-európai régió egyes műemléki vagy műemléki védelemben nem részesülő, de kulturális, történelmi, művészeti, építészeti értékkel rendelkező és magyar vonatkozású történelmi, kulturális öröksége, művészeti gyökere, múltja, hagyománya szempontjából jelentőséggel bíró” épületeinek állagmegóvása, felújítása, fenntartása.
Az alapítvány vagyona a MANEVI Zrt. 100 darab és a Comitatus-Energia Beruházási Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 8700 darab törzsrészvénye lett. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára lett a kuratóriumi elnöke a testületnek, de tag még Jákli Gergely, Kiss-Parciu Péter (regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár), Pacsay-Tommasich Orsolya Mária (a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkára) és Virág Zsolt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás