A korábbiakhoz képest a helyzet sokkal áttekinthetőbb, az álláspontok kölcsönösen ismertek, tisztázódtak, és nagyon sok ponton megszűntek a nézeteltérések - mondta hétfőn Brüsszelben újságírókkal beszélgetve Györkös az MTI beszámolója szerint. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy így is maradhat olyan - viszonylag elszigetelt - kérdés, amelyben a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásban Brüsszel továbblép majd, és a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz továbbítja az ügyet. Ez semmiképpen sem célja Magyarországnak - hangsúlyozta, és reményének adott hangot, hogy az Európai Unió illetékesei kellő figyelmet szentelnek majd a magyar érvelésnek olyan kérdésekben is, amelyekben egyelőre nincs álláspont-azonosság. Magyarországnak elsőrendű érdeke - szögezte le a nagykövet -, hogy jogrendszerét teljes összhangba hozza az uniós normákkal.
Tanulmányozzák a választ
Györkös Péter sajtóbeszélgetése előtt az Európai Bizottság szóvivője, Pia Ahrenkilde-Hansen azt mondta: "a lehető leggyorsabban, ugyanakkor a szükséges alapossággal" tanulmányozzák a magyar kormány válaszait.
A magyar hatóságok a múlt pénteken küldték el válaszaikat a brüsszeli testületnek egyfelől abban a két témában - a bírák nyugdíjazási életkorát és az adatvédelmi hatóság függetlenségét érintő ügyben -, amelyben az Európai Bizottság március elején életbe léptette a kötelezettségszegési eljárás második szakaszát, elküldve Budapestre az úgynevezett indoklással ellátott véleményét.
Választ adott másfelől a magyar kormány két további kérdésben is. Ezek közül az egyik a jegybanki függetlenségre vonatkozik - e témában január 17-én, hasonlóan az előző két említett ügyhöz, megindult a kötelezettségszegési eljárás, de egyelőre megmaradt az első szakaszban, a hivatalos értesítés szakaszában. Az első körben érkezett magyar válaszokra Brüsszel e vonatkozásban nem küldött indoklással ellátott véleményt, hanem csupán tájékoztatást kért, a további tisztázás céljával. Most e tisztázó célú válaszokat kapta meg az unió.
A negyedik kérdésben - a magyar igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó témakörben - januárban nem indult meg a kötelezettségszegési eljárás első szakasza sem, hanem akkor is csupán kérdéseket tett fel Brüsszel. Az első körben érkezett magyar válaszok nyomán további tisztázási igény fogalmazódott meg, és ennek kívánt eleget tenni a magyar kormány a pénteken megküldött válasszal.
A bírói tevékenység felső életkori határát illetően a magyar fél kitart azon álláspontja mellett, hogy ez nem a bírói függetlenséghez kapcsolódó, hanem nyugdíjszabályozási kérdés. A magyar fél olyan módosítási koncepciót terjesztett Brüsszel elé, amelynek értelmében nem csupán a bírákra, hanem minden közhatalmat gyakorlóra - tehát az ügyészekre és a közjegyzőkre is - vonatkozna egyfelől az általános nyugdíjazási életkor, ami jelenleg 62 év, másfelől az egyénileg kérelmezhető, 70 éves korig történő meghosszabbítás lehetősége. Ezzel magyar érvelés szerint elesne a diszkrimináció vádja.
Az Európai Bíróság elé kerülhet az adatvádelem
Az adatvédelmet illetően az új intézmény függetlenségét garantáló módosító javaslatokat éppen ezen a napon tűzte napirendjére az Országgyűlés - közölte Györkös Péter. Mint mondta, a magyar kormány álláspontja nem változott viszont abban, hogy Brüsszellel ellentétben az adatvédelmi ombudsman intézményének magyarországi megszűnését - és az adatvédelem terén új hatóság létrehozását - nem tekinti úgy, mint az adatvédelmi ombudsman megbízatásának "idő előtti" megszüntetését. Györkös ezt a vitás pontot említette, amikor nem zárta ki kategorikusan, hogy a kérdés akár Luxembourg elé is kerülhet.
A jegybanki függetlenség témájában több vitatott kérdés merült fel, így például különböző tisztségek, tagsági helyek számának esetleges módosításával kapcsolatban. Magyarország nem változtatott eddigi álláspontján az MNB-elnök javadalmazásának havi kétmillió forintos plafonját illetően.
Az igazságszolgáltatás függetlensége tárgyában több körben születtek magyar törvénymódosítási javaslatok, részben a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) észrevételei - a Velencei Bizottság szakvéleménye, majd Thornbjorn Jagland ET-főtitkár budapesti tárgyalásai - nyomán.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető