A zajvédelmi falak a zajterhelés mérséklésével javítják a forgalmasabb közutak környékén élők életminőségét. A kísérleti projektben kipróbált biztonsági üveg zajárnyékoló rendszer megfelel a hazai és nemzetközi előírásoknak, sőt, több szempontból túl is teljesíti az akusztikai elvárásokat.
Az átlátszó panelek magasabb biztonságérzetet nyújtanak a közlekedőknek azzal, hogy láthatóvá teszik a hagyományos falak által kitakart épületeket, eseményeket. Az üvegfal esztétikusabb, jobban illeszkedik a látképbe, hosszabb az élettartama, mint a műanyagé, nem homályosodik be. Felületére egyedi motívumok, helyi nevezetességeket ábrázoló grafikák, képek nyomtathatók. Az M7 velencei szakaszán a közútkezelő logója mellett a Bence-hegyi kilátó rajza hívja fel a figyelmet a közeli látnivalóra. A madarakat a rétegek között festett vagy az egyik külső felületen homokszórt csíkozás védi meg attól, hogy a falnak repüljenek.
A rendszerelemek stabilitását és tartósságát alumínium keret biztosítja, amely osztott, így károsodás esetén nem kell az egész táblát, elég csak a sérült részt kibontani. A karbantartás, csere ezért is egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos zajvédő falaké, nagyteljesítményű daru nélkül, kevesebb élőmunkával kivitelezhető.
A Glass Hilltop Kft. és a Rákosy Glass Kft. együttműködésében kifejlesztett és legyártott biztonsági üveg zajárnyékolót az M7 autópálya jobb pályája mellett, Velence térségében próbálja ki a Magyar Közút. Egy meglévő zajvédő fal elhasználódott szakaszát váltották ki az összesen 118 négyzetméteres új elemekkel. A tervezés, bontás és építés összes költsége nettó 20 millió forint volt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt