Bár az Orbán-kormány azt ígérte, hogy nonprofit módon fogja működtetni a kezébe került energiaszolgáltató vállalatokat, az idei évben eddig az állami tulajdonos osztalékéhsége nőtt meg a leginkább - írja a Népszava. A Főgáz Zrt.-től például a cég négy évvel ezelőtti átvétele óta tartózkodtak az osztalékfizetéstől, idén kétmilliárdot utaltak a nyereségből a tulajdonosi funkciót ellátó állami Magyar Fejlesztési Banknak.
Még nagyobb volt a tőkekivonás az idén állami kézbe került Démász Zrt.-nél, ahol az állami gazda több hétmilliárd forintot szivattyúzott ki a vállalatból. Emellett az RWE-hez és az E.Onhoz hasonlóan a magyar állam is élt a nyereségnél nagyobb osztalékfizetés eszközével. Ez azt jelenti, hogy apasztotta a cége tartalékait.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban