A frissen bevezetett dokumentum a feltüntetett adatokban és szerkezeti felépítésében is megfelel az európai uniós, illetve a hazai jogszabályi előírásoknak. Emellett az útleveleket több olyan nyomdatechnikai elemmel is ellátják, amelyek megnehezítik a hamisítók dolgát. - írta a lap
Az új típusú bizonylat csak a nem törzskönyvezett lovakra vagy azon fajtájú egyedekre vonatkozik, amelyek esetében a Nébihet bízták meg a lóútlevelek kiállításával a tenyésztőszervezetek.
Azoknak a lótulajdonosoknak, akiknek korábban kiadott igazolványuk van, egyelőre nincs semmi tennivalójuk, hiszen a régi formátumú nyomtatványok továbbra is érvényesek. Július elsejétől azonban a hatóság kizárólag új típusú, az eddiginél biztonságosabb kivitelezésű és megbízhatóbb adattartalmú bizonylatokat állít ki.
A lóútlevél kiváltása valamennyi fajta esetében kötelező, ez a dokumentum biztosítja az egyed forgalomképességét Magyarországon és az Európai Unió területén egyaránt. A bizonylat - hasonlóan a személyi igazolványhoz - egész életén keresztül kíséri az állatot.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!