Szél Bernadett szerint abszurd, hogy a paksi beruházásért miniszter felel majd, miközben az egészségügynek, az oktatásnak vagy a munka ügyének nincs minisztere. Problémásnak tartja, hogy a bizottságban megpróbálták "elszakmázni" a kérdést, mert a beruházás szerinte politikai döntés, és ha szakmailag rendben lenne, akkor nem őriznék hét lakat alatt az iratait - írta az MTI.
Bírálta a jelöltet a többi közt azért is, mert a kormánypártokhoz hasonlóan nem kérné ki az emberek véleményét a beruházásról, holott - mint azt hangsúlyozta - egy népszavazást széleskörű társadalmi tájékoztatás előzhetne meg.
Kapcsolódó
A Fidesznek lételeme, hogy a projekt megvalósuljon, mert az uniós források elapadása után is pénzre lesz szükségük - mondta Szél Bernadett.
"Már a külpolitika is titkos ügylet" - mondta Szél Bernadett, akinek az ismertetése szerint csupán a külföldi sajtóból tudható: Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők közül elsőként gratulált "a teljhatalomra törő török elnöknek", Recep Tayyip Erdogan a törökországi népszavazás után, még azt megelőzően, hogy tisztázták volna a népszavazás tisztaságával kapcsolatos kérdéseket.
Arra a kérdésre, hogyan fogadja az LMP-frakció, hogy Sallai R. Benedek képviselőjük a következő választáson nem kíván mandátumot nyerni, azt mondta: emberileg megérti, mert ötfős frakcióban politizálni embert próbáló, és örömmel veszi, hogy a politikus titkári feladatát továbbra is ellátja, és a kampányban is segíti a pártot. Az LMP működése azonban nem egy embertől függ - hangsúlyozta -, a bázisdemokratikus közösség erőssé teszi a pártot.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető