A Liga Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Magyar Időknek adott pénteki interjújára reagált. Idézik Parragh Lászlót, aki szerint a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek és az ezeket meghatározó bértárgyalások szerepe egyre inkább csökken.
A Liga szerint Parragh László ezt a téves következtetést abból a valós tényből vonja le, hogy "... a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés." - idézi a közleményt az MTI.
A munkavállalói érdekképviselet hangsúlyozza, a kötelező bérelemek valós szerepének megértéséhez érdemes figyelembe venni, hogy az NGM adatai szerint a 2018. január 1-jétől kötelező minimálbér 303 ezer, a garantált bérminimum pedig 876 ezer munkavállaló helyzetén javított. Ezt összevetve azzal, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4180 ezer volt, nehéz arra a következtetésre jutni, hogy szerepük csökken.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az érintett 1,179 millió munkavállaló döntő része napi nyolc órát dolgozik, a 4,180 millió foglalkoztatott között pedig szerepelnek azok is, akik az adott héten legalább egy órát dolgoztak - írja a Liga reagálásában.
A Liga szerint fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy a jelentős minimálbéremelés után is nagyon nehéz megélni ebből a fizetésből. A képet tovább árnyalja, hogy a munkanélküliség az ország észak-keleti régióiban és a Dél-Dunántúlon jelentősen meghaladja az országos átlagot. Amiből következik, hogy az itt élők munkaerőpiaci pozíciója sokkal gyengébb, számukra a kötelező béremelés biztosítja a jövedelememelkedést.
Idézik az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének 2018. áprilisi vállalati konjunktúravizsgálatát, amely szerint a leginkább jellemző vállalati reakció a béremelésre a minimum felett keresők bérének emelése a bérfeszültségek elkerülése érdekében, valamint a tervezett létszámfelvétel, illetve a tervezett beruházások elhalasztása.
A szakszervezet hangsúlyozza, a helyzet nem csökkenti, hanem még inkább felértékeli az országos bértárgyalások szerepét.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el