A Lidl Magyarország a mai naptól jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb vajak árát, közölte az áruházlánc szerdán. Mint írták: az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek 21, illetve 25 százalékkal olcsóbban érhetőek el az áruházakban.
Szerdától a 250 gramm kiszerelésű 82 százalékos zsírtartalmú Pilos vaj, valamint a szintén 250 grammos, 80 százalékos zsírtartalmú sózott Pilos vaj árait 25 százalékkal csökkentették. Ezek a termékek az eddigi 1199 forintos ár helyett mától 899 forintért vásárolhatóak meg.
Továbbá az áruházlánc szintén csökkentette a hazai, 100 grammos Mizo vaj árát is, ami az eddigi 479 forintról 379 forintra mérséklődött, vagyis közel 21 százalékkal kevesebbet kell érte fizetni.
Arra is kitértek, hogy a legjobb árakat szeretnék biztosítani a magyar emberek számára,
akik egyre inkább megnézik, hogy mire és mennyit költenek.
A közleményükben azt írják: a Lidl Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri a fogyasztói igényeket, valamint a piaci változásokat, és ennek eredményeként született meg a döntés.
Célunk azonban, hogy az elkövetkező hónapokban további árcsökkenést, kedvezményeket tudjunk biztosítani vásárlóinknak minél több árukategória esetében
– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Néhány nappal ezelőtt egyébként az Aldi Magyarország is bejelentette, hogy a nemzetközi tej- és beszerzési piacon az utóbbi napokban kialakult árcsökkenésre reagálva 20 százalékkal csökkenti a kínálatában a legkeresettebb vajak árát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
