A University College London (UCL) kutatói Anglia-, Skócia- és Wales-szerte azt találták, hogy még a csekély légszennyezés is növelheti az életkorral összefüggő makuladegeneráció (AMD), vagyis szemfenéki meszesedés kockázatát.
Az AMD a gazdag ország 50 év feletti lakosai körében a gyógyíthatatlan látásvesztés vezető oka. Az AMD összefügg az olvasáshoz, az arcfelismeréshez és a bonyolultabb, finomabb részletekből álló feladatok elvégzéséhez szükséges központi látással. A betegség fő kockázati tényezői a gének, az öregség és a dohányzás -idézi a kutatás eredményeit az MTI.
Kapcsolódó
A British Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány szerint a legszennyezettebb területeken élőknél nyolc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki a betegség - olvasható a CNN amerikai hírtelevízió honlapján.
A kutatók a félmillió ember részvételével készült brit Biobank egészségügyi adatbázisból több mint 110 ezer páciens adatait tanulmányozták, az alanyok 40-69 évesek voltak. Szemészeti mérések és kérdőívek segítségével megnézték, kiknek van és kiknek nincs makuladegenerációja, majd összevetették azzal, hogy lakóhelyük mennyire számít szennyezett levegőjűnek.
"Azok körében, akik szennyezettebb helyen laknak, gyakoribb az AMD" - közölte Paul Foster az UCL szemészprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.
A tudós szerint a makuladegenerációval összefüggő fő szennyezőanyagok a szállópor (pm2,5) és a nitrogén-oxidok. Ezek a parányi szemcsék belélegezve a tüdőn át a véráramba jutnak, amely szerteszét szállítja őket a szervezetben. A szemben a jó vérellátottság miatt okoznak különösen nagy kárt.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető