Lázár János szeptemberi kormánybiztosi feladatait kibővítette a kormány a makói termálfürdő beruházás felújítási munkálatainak koordinálásával. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A kormánybiztos további feladati változatlanok maradtak, így
- figyelemmel kíséri a folyamatban lévő, uniós és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását,
- koordinálja a regionális jelentőségű, határon átnyúló, Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal kialakítását,
- részt vesz a feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek előkészítésének koordinálásában.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek