A lap emlékeztet, hogy az otthonvédelmi akcióterv egyik pontjaként a kormány és a bankok az árverezési moratórium fokozatos feloldásában állapodtak meg. A később elfogadott törvényi szabályozás szerint július elsejétől szeptember végéig csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanok és a 20 milliónál nagyobb hitelek esetében lehetett elárverezni az adós lakását, s a bankok legfeljebb az érintett ingatlanok két százalékát kísérelhették meg eladni. Október elsejétől a kvótarendszer változott: az említett esetekben a korlát megszűnt, és már az ennél olcsóbb lakások és alacsonyabb hitelek esetében is árverezhetnek, ám azoknál csak legfeljebb a nem fizető hitelek két százalékánál kezdeményezhetnek ilyen eljárást. Ez a szint jövőre negyedévente három százalékra, 2013-tól négy, végül 2014-re öt százalékra emelkedik.
Az átmeneti időszak a várakozások szerint egyrészt elég időt ad arra, hogy a családok számára tartós megoldás születhessen akkor is, ha komolyabb jövedelemkieséstől szenvednek, másrészt meggátolja, hogy egyszerre túl sok eladásra váró ingatlan jelenjen meg a piacon, ami az árak eséséhez vezetne - írta a lap.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket