Veszélybe került a 2016-ban életbe lépett kutyarendeletben felsorolt kilenc magyar kutyafajta közé sorolt kuvasz.
Az Index idézi a Hunnia Kuvasz Tenyésztői és Kulturális Egyesület közleményét, amely szerint a kihalás szélre sodródott ez a magyar kutyafajta, megmentéséhez összefogás kell.
Kapcsolódó
A hivatalos adatok alapján az éves szaporulat 150-250 egyed közötti, ez pedig a kihalási fázisnak felel meg. Az egyesületben a minőségi kuvasz szukacsaládok és erős génállományú alapállomány létrehozását 5-10 év alatt tervezik. Az egyesület egyik alelnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, és kutatómunkába is fogtak, hogy felderítsék és folyamatosan publikálják a kuvasz múltját, a fajta megújulási lehetőségeit.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!