Több esetben fényszegény, valamint az elégtelen szellőztetés és a takarítás hiánya miatt néhol erősen ammóniaszagú körülmények között tartotta a kutyákat az az ebtartó, akiknél a Pest megyei Albertirsán tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei tavaly év végén - írja honlapján a Nébih.
Az ebek - köztük nemrég ellett szukák és kölykeik - egészségügyi szempontból jó állapotban voltak, azonban nem állt rendelkezésükre a jogszabályban előírt minimális férőhely, annál jóval kisebb területen zsúfolták őket össze. Az elégtelen tartási körülmények mellett az ellenőrök állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását is megállapítottak, ami tovább súlyosbítja a jogsértést. A készítmények szaktudás és engedély nélküli alkalmazása ugyanis - amellett, hogy jogilag tilos - az állatok egészségét is veszélyezteti - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó
Külföldre adták el a kutyákat
A tiltott állatgyógyszer-felhasználás miatt 120 ezer forint bírságot szabott ki a Nébih. A tartóval szemben az állatvédelmi eljárást a helyi járási hivatal szakemberei végzik, a Nébih szakmai támogatásával, amely még folyamatban van. Ennek során a szakemberek a külföldre értékesítő kutyaszaporítót többek között a feltárt hiányosságok pótlására, továbbá a nem megfelelő körülmények haladéktalan kijavítására kötelezték. Az előírt határidőre elvégzett munkálatokat és a kutyalétszám jelentős mértékű csökkentését, valamint a férőhelyek növelését az állatvédelmi szakemberei utóellenőrzésen is vizsgálják majd - hívta fel a figyelmet a Nébih.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt