A szakkollégiumot működtető szervezet 35 helyen akar képzéseket indítani a pénzből tízezer diáknak. A Transparency International szerint ezzel jelentős közpénz került ki az állam ellenőrzése alól az RTL beszámolója szerint.
A 25 éves létező tehetséggondozó szakkollégiumot tavasszal minősítették közvagyont kezelő szervezetté, év végén még alaptörvényt is módosították miatta, miközben elképesztő vagyonnal tömték ki. Többek közt megkapta az állam maradék, legalább háromszázmilliárdos MOL- illetve Richer-részvénypakettjét, és nagy értékű ingatlanokat is.
A korábbi törvény-, majd alaptörvény-módosítás miatt az MCC nemcsak kezelője, hanem tulajdonosa is a megkapott vagyonnak, az lényegileg elvesztette közvagyon jellegét. A most kapott százmilliárdról az RTL Klubnak a Mathias Corvinus Collegium főigazgató-helyettese, Lánczi Péter elmondta, hogy mivel a jelenlegi működési modellt felváltja egy 35 helyszínes Kárpát-medencei hálózat, az összeget ennek kiépítésére költik majd - olvasható a 444.hu szemléjében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is