Eszerint Budapesten május 29-től, péntektől a vendéglátóhelyek - így különösen étterem, kávézó, cukrászda, büfé, presszó - belső, zárt részei is megnyithatnak, de a dolgozóknak kötelező lesz szájmaszkot viselni, és a védőtávolság betartására is ügyelniük kell.
A szabadtéren lévő játszóterek pedig nyitva tarthatóak és látogathatóak.
A másik rendelet szerint mától, azaz csütörtöktől immár nézők részvételével is lehet tartani szabadtéri sporteseményeket.
A szabadtéri rendezvény definíciója: az olyan rendezvény, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik. Példaként felsorolják a stadiont, az uszodát, a szabadtéri színpadot és szabadtéri mozikat, valamint ide tartozik a cirkuszsátor is.
A jogszabályban az szerepel, hogy "rendezvény különösen a sportrendezvény, valamint a színházi előadás, a mozi, a cirkusz, a muzeális intézményen kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, az irodalmi és könyvszakmai rendezvény, a közgyűjtemény, a közművelődési intézmény, illetve a közösségi színtér által szervezett rendezvény.
A kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó szabályok alapján a nézők - a páholyok kivételével - csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el; két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni; a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyekre nem lehet ülni; az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között pedig lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.
A szabadtéri rendezvényeken pedig a nézők - a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül - is a lehetőség szerint legalább 1,5 méteres védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani.
Zenés, táncos rendezvényeket (amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni) viszont - függetlenül annak nyilvánosságától - továbbra sem lehet tartani, és továbbra is tilos tartózkodni a nem zárt helyen tartott, zenés, táncos rendezvény helyszínén - többek közt fesztiválon, könnyűzenei koncerten, táncházban, táncklubban, diszkóban, rockklubban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető