A Költségvetési Tanács elnöke az m1 Ma reggel című műsorában kedd reggel a növekedési és finanszírozási kockázatokkal indokolta a kormánynak javasolt alternatív makrogazdasági pálya összeállításának szükségességét. A testület ezért arra kérte a tárcát, hogy készüljenek megfelelő számítások, és Kovács Árpád szerint erre készség mutatkozott.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára később, ugyancsak a műsorban jó, "megfogadandó" tanácsnak nevezte az óvatos költségvetési tervezésre vonatkozó KT-javaslatot. Kovács Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság idei teljesítménye rosszabb lesz a korábban vártnál, így a bázis is alacsonyabb lesz. Hozzátette, hogy 2013 növekedési esélyeit is kedvezőtlenebbnek látják az elemzők a kormánynál, az 1,6 százalékos bővülésnek nagyjából a felét tartják reálisnak.
Kapcsolódó
Optimista várakozás mellett készülni kell arra, hogy a helyzet rosszabb lehet, ezért javasolt a tanács az Országvédelmi Alap előirányzatának növelését, amelynek a "kiadási oldalon vannak hatásai" - mondta Kovács. A Költségvetési Tanács elnöke kifogásolta azt is, hogy még sok a jogi bizonytalanság, hiányoznak például a Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedéseit biztosító egyes jogszabályok.
Cséfalvay Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az év második felében már megindulhat a növekedés, és a reformok eredményei is beérnek lassan.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak