A gyülekezési tilalom miatt november közepe óta nem lehet tömeges ételosztásokat szervezni, ez több segélyszervezet munkáját is megnehezítette vagy ellehetetlenítette.
A krisnások a Blaha Lujza tér helyett idén inkább kisebb vidéki falvakban osztottak élelmiszert, sok olyan településre eljutottak, ahova más nem megy. A Telex munkatársai elkísérték őket két borsodi településre, ahol idősek, családosok, egyedülállók várták őket.
A krisnások Ételt az Életért Alapítványának két furgonjából melegételt és tartós élelmiszereket osztottak a rászorulóknak, idősek, egyedülállók, családanyák is várakoztak a sorban.
"Az ételosztások igénybevevői közül minden negyedik-ötödik a koronavírus következménye miatt szorul segítségre" - mondta Szilaj Péterné, az Ételt az Életért Alapítvány szóvivője. Azt mondják, sokkal többen veszik igénybe a szolgáltatást, mint korábbi években.
"Egész évben nagy szükség van az adományokra, de azt hiszem, hogy ilyenkor karácsonykor még nagyobb jelentősége van, mert az embereknek jól esik, hogy törődünk velük" - mondta a szomolyai polgármester.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat