Amíg nincs vakcina, addig a főszerep a védekezésé, amely lépcsőzetes, ahogy nehezedik a helyzet, úgy nyitnak meg újabb és újabb kórházakat, és állítanak az ágyak mellé újabb és újabb orvosokat, ápolókat - közölte a kormányfő, kijelentve: "tudjuk tartani a lépést".
Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány második hulláma hosszabb és nehezebb lesz, ezért egyszerre kell végrehajtani átszervezési lépéseket, és növelni az egészségügyi dolgozók teherbíró képességét.
A járvány nem ellene, hanem inkább mellette szól az orvosbérek nagyarányú rendezésének. "Most összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében áttörő erejű javulást kell elérnünk" - mondta, hozzátéve, hogy létrehoznak egy új, egészségügyi munkajogviszonyt, egy speciális, egységes szabályrendszert.
Az emelés mértékéről azt közölte: "lehet mondani a duplázódást", de nincs egységes szám, nem minden orvost érint majd azonos módon a változtatás.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt